Újra héftő. Újra egy hétvége telt el. Gyorsan. Én így érzem.
Pénteken igyekeztem haza, mert 4 órára személyi edzés volt tervezve. Már a pici stúdiómban voltam, mikor szólt a vendégem, hogy sajnos nem tud jönni. Szombat délelőttben egyeztünk meg, mint következő időpont, de azt is lemondta.
Ezeknek nem annyira örülök, mivel a péntek délutánom így ment a lecsóba (akár ki is takaríthattam volna, vagy egyéb programot csináltam volna). A szombat délelőttre maradt a takarítás, de így legalább nyugodtan csináltam.
Délutánra moziba mentünk, mivel a kisebbik gyermekem nagyon ragaszkodott, hogy “az év legjobb filmjét” meg kell nézni. Interstellar / Csillagok között
Hm. Meglehet, csak én nem voltam ráhangolódva a filmre, mert nem hatott meg annyira. Ettől függetlenül jó film. A gyerekeim órákat tudtak utána beszélgetni róla. Ennyiért már megérte megnézni.
(Most olvastam ezt a kritikát: http://filmekapolcrol.blog.hu/2014/11/09/moziajanlo_csillagok_kozott – akkor talán még sem a ráhangolódottságom hiányzott….)
A hétvégi sportolásom egy szombat reggeli homokzsákos HIIT-ben merült ki. Vasárnap délelőttre a párommal egy terepfutást terveztünk, de csak odáig jutottunk, hogy futóruházatba belöltözve elsétáltunk az utca végéig. Ott megtorpantam, és nem voltam hajlandó továbbmenni. Egyetlen porcikám se kívánta a futást semmilyen formában. Nevetve fordultunk vissza, hogy ez klassz kis futás volt. Azt vártam, hogy lesz némi lelkiismeret furdalásom, mivel gyönyörű, kellemes őszi idő volt, és én ezt kihagytam, de semmi. Mivel már az ebédet mindketten elkészítettük, így leheveredtünk az ágyamra, és megnéztünk egy filmet.
De azért egy kicsit mozogtam vasárnap. Délután sétáltunk egy nagyot a városban.
Szeretem ezeket a kóborlásainkat ebben az őszi időben. Békés, nyugodt arcát mutatja a város, a sárguló, kopaszodó fákkal. Még zöld a fű, hiszen elég vizet kapott az elmúlt időszakban, és a napfény is eleget éri.
Szívesen sétálok a kertes házak között meg-megcsodálva a kertek rendezettségét, vagy egyéb szépségét. Ilyenkor elképzelem, hogy nekem is ilyen vagy olyan házam lesz egy szemre való pici kerttel. Csak türelem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: