Gyorsan elteltek az ünnepek, és már 2015-öt írunk. Vissza a régi kerékvágásba, újra gyűröm a hétköznapokat.
Úgy mentem neki a Karácsonynak és a szabadságomnak, hogy amennyit lehet, pihenek. Nálam a pihenés úgy zajlott, hogy amikor nem volt semmi dolgom (és úgy csináltam, hogy ne legyen), feküdtem és a filmnézésen kívül nem csináltam semmit.
Persze, majdnem minden nap sportoltam, mozogtam valamit. Futás, otthoni (konyhai) edzések, esetleges nagy séták. Nem maradhatott el a lassan szokásommá váló éjfélt áthidaló szilveszteri futás sem.
S mi újság a húzódzkodásos projektemmel? Majdnem sikerült december 24-én, az általam kitűzött határidőn felhúznom magamat. Kb. 5 centin múlott, hogy az állam nem volt a rúd felett. Szóval, a projekt folytatódik. Nem adom fel. Különösen amiatt nem, hogy érzem, erősödtek a karjaim.
Még kora ősszel vettem az edzéseimre gumiköteleket. Elsősorban zöld színűeket, ami közepesen erős. És egy pirosat, egy erőset, magamnak. Mivel nem volt alkalmam kipróbálni gyakorlatban őket, így fogalmam sem volt, milyen nehéz vagy könnyű megmozgatni a köteleket. No, mikor megérkeztek, jött a hideg zuhany, hogy a pirossal egy bicepsz gyakorlatot nem vagyok képes megcsinálni. Így az edzeseimen magam is a zöldet használtam (még most is), a pirosat meg otthon lógattam hol itt, hol ott, legalább szem előtt legyen.
Aztán észrevettem a decemberi edzéseim egyikén, hogy a zöldet már egyre könnyebben mozgatom, különösen mikor bicepszezünk. Azaz érezhető fejlődést tapasztaltam magamon. Ez kíváncsivá tett, vajon a piros kötéllel tudok-e már valamit kezdeni. És igen! Persze, még nem úgy kezelem, mint a zöldet, de hamarosan az edzésekre ezt viszem, s nem a zöldet.
Ami pedig a futásaimat illet. Nos, továbbra is keringek hajnalonta a város utcáin, vagy éppen hétvégente ki-kimegyünk terepre. Egyedül nem merek kifutni a dombra, a túrista útvonalra, illetve nehezebben veszem rá magamat, bár imádok kinn a természetben futni. Lehet, hogy az a bajom, hogy egy igencsak meredek szakasszal kezdődik az etap, így mire felérek, úgy érzem, jobban elfáradtam, mintha lenyomtam volna 15 km-t, pedig addig alig futottam valamit köszönhetően az emelkedőnek. De ha felverekedtem magam a tetőre, onnan már egy élvezetesebb, futhatóbb út köveztkezik, így ha leküzdöm az elkedvetlenedésemet, klassz élményben lehet részem, ami a futást és a természetet illeti.
Szóval, jobb, ha valakivel megyek.
Hajnalonta, mikor egyedül indulok futni, azzal tudom magam motiválni, hogy zenét viszek, bár alapvetően zene nélkül futónak tartom magamat. De ilyenkor a dög sötétben és hidegben kell valami, ami kirángat az esetleges kedvetlenségből. Erre jó a zene.
Maga a hideg nem zavar, mikor már kinn vagyok. Csak az elindulás jelent olykor kihívást. De hála a jó égnek! -hajnalonta még nem vagyok annyira ébren, hogy győzzön a kényelmesség.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: