Mivel nem mentem múlt hétvégén hosszú futásra, ezért úgy gondoltam, illő, ha legalább hétfőn reggel ezt bepótolom egy rövidebb futással. Igyekeztem lazán nyomni, nem felpörgetve magamat. 11 km-t hoztam össze.
Ma reggel, bár legszívesebben egy szalmaszálat sem mozdítottam volna meg (a tegnap esti, általam tartott ezdés után), megint elindultam futkározni. Hogy a lúd kövér legyen, úgy döntöttem, dombozni fogok.
Van a városban egy domboldal, amin felvezett egy hosszabb út. Ebből kb. 700 méter szakaszt szoktam választani az úgynevezett dombozásaimhoz. Míg elfutok oda, az kb. 2 km. A dombon pedig állapotomtól függően 5-ször vagy 6-szor szoktam felfutni. Ma csak 5 teljes felfutásra tellett tőlem, és még hozzácsaptam egy felet. Így lett közel 11 km a mai etapom.
A dombozás számomra hasonló kategória, mint a burpee. Tudom, milyen klassz és hatásos, meg hasznos, és amikor lefelejövök a dombról, akkor mindig van kedvem egy újabb fordulóra, de mikor felfeletrappolok, akkor sokszor kell a lelkierő. Vagy elkalandoznak a gondolataim, vagy a zenére koncentrálok, vagy csak futok. Ami megkönnyíti még a dolgot, hogy nem nézek fel, milyen messze van a vége, csak magam elé egy-két méterre.
Bár mostanában még sötét van, mikor kinn futkározom, de pár hét múlva olyankor fog felmenni a nap. Na, ilyenkor pedig a dombra felérés ajándéka: a napfelkelte. Azért mindenképpen érdemes egy picit szenvedni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: