Hihetetlen erősségű éhség ébresztett ma éjjel. Annyira marta az éhség a gyomromat, hogy nem tudtam aludni.
De ez nem az a fajta éhség volt, ami nyomán kieszem a hűtőt. Nem volt energiahiányom, csak a sav vagy az üresség tette kellemetlenné a közérzetemet.
Kb. két órán keresztül próbáltam visszaaludni, majd kikászálódtam az ágyból, és egy marék napraforgómaggal és két nagy bögre teával csillapítottam a gyomrom ürességét.
Felül kell bírálnom az utolsó étkezésem összetételét, vagy időbeliségét.
Egyébként paleo étkezést folytatok, ebből is az alacsonyabb szénhidráttartalmú változatot. Most igyekszem csak kétszer egy nap enni, de úgy látszik, ez még sok, azaz kevés nekem. Muszáj még egy bögre zsírtejet innom vacsora gyanánt és mint harmadik étkezés.
Inkább aludjak jól, ezt a következtetést vontam le.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: